2024.04.16., kedd - Csongor
Nyíregyháza: 13o - 13o
Az ország 19 megyéjében

Karsai Dánielnek elfogyott a türelme

Tirex | 2024. február 19. - 20:00
Karsai Dánielnek elfogyott a türelme

A tervek szerint a következő köztársasági elnökkel folytatni fogja a párbeszédet.

Novák Katalin egyáltalán nem volt elzárkózó, amikor Karsai Dániel azt kérte tőle: részesítse kegyelemben azokat, akik olyanoknak segítenek az eltávozásban, akik gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvednek és emiatt elviselhetetlen fizikai vagy mentális szenvedésnek vannak kitéve.

Bár Novák azóta lemondott, erről maga Karsai is kifejtette korábban a véleményét, a tervek szerint a következő köztársasági elnökkel folytatni fogja a párbeszédet.

Frank Evelyn ügyvéd a műsorban elmondta, Karsai Péter, az alkotmányjogász öccse felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához az általa kezdeményezett népszavazási kérdéssel kapcsolatban. Mint ismert, a népszavazási kérdésben az szerepelne, hogy a Btk-ból kerüljön ki a családtag, a hozzátartozó, a segítő büntethetősége.

A Nemzeti Választási Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az élethez való jog előrébb való, mint az emberi méltósághoz való jog

Ám az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata sem tiltotta azt, hogy az életvégi döntések sokkal kiterjesztettebb körben érvényesülhessenek, mint most

– tette hozzá az ügyvéd.

Arra a kérdésre, hogy Novák Katalin lemondása megakasztotta az eutanázia-ügyben elindult párbeszédet és visszalökte azt a startvonalra, Karsai Dániel azt mondta: bár a pénteki tüntetés fókusza nem ez a kérdés volt, szerinte ezek a témák nem egymással versengő kérdések.

Szerinte hatalmas hiba volt, hogy a gyermekek helyzetére és az életvégi döntések kérdésére sem reagált érdemben Orbán Viktor az évértékelő beszédében, de hasonló a helyzet az egészségügy állapotával.

Amíg ezekben a valóban fontos kérdésekben a kormány nem kezd érdemi párbeszédet, kicsit kiabálósabb üzemmódba kapcsolok és mindenkit arra fogok biztatni, hogy a június 9-i uniós választáson ne szavazzon a Fideszre

– mondta Karsai Dániel, hozzátéve: ha megindul az érdemi párbeszéd az említett kérdésekről, elengedi ezt a témát.

Arra a kérdésre, hogy ez a felhívás pártpolitikai mezőbe tolhatja-e az életvégi döntések kérdését, Karsai Dániel azt válaszolta:

az időm fogytán van, a kormánypárt fontos ügyekben fülsiketítően hallgat, nekem a szombati évértékelő hallatán elfogyott a türelmem.

Kiemelt fotó: Facebook