2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Nyíregyháza: 8o - 8o
Az ország 19 megyéjében

Vádemelés a barátnője szemeit kinyomó férfi ellen

frisshirek.hu | 2022. december 21. - 13:54
Vádemelés a barátnője szemeit kinyomó férfi ellen

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a férfit, aki 2022. február 5. napján vita közben ölési szándékkal fojtogatta barátnőjét, majd mindkét szemét kinyomta.

A vádiratban leírják, hogy a 35 éves férfi 2020 júliusától létesített szerelmi kapcsolatot a hölggyel, mely többször megszakadt. 2022. február első napjaiban is külön éltek, ezért a férfi békülési szándékkal több alkalommal kereste a volt párját a lakásában. Így tett 2022. február 5-én, az esti órákban is, amikor kihívta az udvarra beszélgetni a nőt. Az udvaron vitatkozni kezdtek, a férfi megragadta az asszonyt, és a családi ház közelében lévő üres telekre vonszolta. Ott megszorította a nyakát és levitte a földre, majd szemből, mindkét kezével fojtogatta azért, hogy megölje - írta Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség közleményében.

A nő próbált védekezni, kiabált és a vádlott ujjait is megharapta. Ekkor a férfi nagy erővel, puszta kézzel kinyomta a nő mindkét szemgolyóját a szemgödörből, amitől az asszony elvesztette az eszméletét. A férfi úgy gondolta, hogy a meghalt, ezért felhagyott a bántalmazással.

A fiatal nő korábbi kiáltozására ekkor értek a helyszínre a szomszédok, ezért a tettes elmenekült a helyszínről. A nő életét az mentette meg, hogy azonnal kórházba szállították, de a látását elveszítette.

A letartóztatásban lévő, erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélje.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik - olvasható a közleményben.

Fotó: police.hu